Szimultán

fogok írni. Dafke. A kertezősben több minden történt. Végre lett zöldségesem (mikro méret) és jövőre kétszer akkora lesz.

Dulifuli

Na kérem, már ott tartottam hogy újra írni fogok, meg elmesélem a tatabányai kiállításos élményeimet. Mondhatni visszaszivárgok. Gyereknevelésben is történnek érdekes dolgok. Erre jelen válság hatásai ismét kupáncsapnak. Utálom, hogy pénzügyiválság van, mellé erkölcsi is, a politikusok hülyeségeket nyilatkoznak, de nagyokat.

Folyomány: Mostantól nem kérdezem régen látott ismerőseimet hogy hogy vannak. Úgyis tudom hogy szarul. Jobb kérdés lenne a Te hogy bírod ezt a streszt? Mit csinálsz ellene? Erről már lehetne beszélgetni.

Helyzet

Lassan újra fogok blogolni. Elemeket újratöltöm, hogy tudjak fotózni is, bár továbbra sem szeretek.

Az elmúlt pár hónapban visszahúzódtam, a kreatív blogokat sem olvastam. Kellett a csigaház. Jön a tavasz, megpróbálok kicsit kibújni belőle.

Libák

Hű, de rég nem írtam. Ez még novemberben történt velünk, de szép volt. Márton napkor elmentünk a helyi műv.házba szöszmötölő foglalkozásra. Eddig nem voltunk. Mécsestartó készítés és este lampionos séta a főutcán volt meghirdetve. Főleg iskolások voltak, meg néhány ovis.
Amiről a blogba is akartam írni, az egy egyszerű játék volt.
Gyertek haza ludaim.
De ahogy azt kb. 30 gyerek -köztük szemre nagy culák is-, olyan teljes felszabadultsággal tudták kiabálni. .. Azon muszáj volt végül az ott lévő felnőtteknek is nevetni.
Varázslatos pillanat volt. (És rövid. De megmarad egy darabig.)

Elengedés

Sokáig dilemmáztam elbír e a blog ennyire intim bejegyzést. Aztán a kiírás mellett döntöttem.

Mikor Vera született 36 éves voltam. Semmi gondom nem volt, se a terhességgel, se a szüléssel igazán. Nagyon szép korszak volt. Terveztünk kistesót is. Hogy majd lesz. Aztán nem lett. 2009-et húztam meg magamnak határnak. Ha összejön, hurrá!

2010 elején azt mondtam magamnak. Én idén 41 leszek, férjem 46, van egy egészséges (nem könnyű természetű) 4 éves lányunk. Be kell látnom hogy kifutottunk az időből. Nem lesz kistestvér, hiába is szeretnénk nagyon. Na, ez volt az elmélet.
Az elfogadás még tart, de a nehezén túl vagyok szerintem.

Nagyon fáj még mindig, ha óvodáskorú gyerekeket látok kisebb testvérükkel, ahogy egymásra nevetnek, játszanak, tanulnak osztozkodni. Én ezt nem tudom megadni a lányomnak.

Nemigen tudok még 1 év alatti gyereket a kezembe venni. Óriási kés a szívbe. Önszántamból inkább nem. Könnyebb a fél méter távolság.

Volt idő amikor még a bébiholmik kézbevétele se igen ment. Rugdalozók, bodik, kiszoknik, cipők. Az nem kés volt azért, csak tűszúrás. Viszont rengeteg van belőlük. Mindent amit Vera kinőtt automatikusan eltettünk, hogy majd a kistesónak jó lesz. Mindegy hogy fiú lesz vagy lány, most eltesszük, aztán majd kiderül felhasználni tudjuk e. Játékok dettó.
Itt van fejlődés. Most már tárgyaknak látom ezeket leginkább, amikre nekünk ugyan nincs szükségünk, más kisgyerekeseknek viszont igen. Elkezdik majd vándorlásukat máshová. (Mi is nagyon sok mindent kaptunk.)

Leírok egy esetet ami engem is meglepett. Az még hónapokkal ezelőtt volt. Teljesen hétköznapi dolgot csináltam, látszólag eszembe se jutott a gyerekkérdés, amikor váratlanul bevillant, hogy mi lenne ha örökbefogadnánk?! Komolyan azért nem gondolkoztam rajta, meg tudtommal nem is igen támogatják az örökbefogadást ha van a családban már vérszerinti gyerek.

2010 nagy kihívása nekem, hogy ezen túl tudjak lépni. Tiszta szívvel.
Igen, világ életemben több gyereket szerettem volna. Ez már nem fog teljesülni. El kell engedni az érzést és berendezkedni egy teljesen másra. Egy gyereket nevelni nagyon nem könnyű. Minden élethelyzetében tök kezdők vagyunk. Példa se igen van előttünk, mindenhol két gyerek van a családban.

Anyasági kérdések

Egyszer hallottam a rádióban valami nevelési műsorban, (és egy életre megfogott), nagyon tömény, nagyon velős és szerintem jó mondást.

Ölelj át!

Tegyél le!

Engedj el!

Ezeket mondaná/igényelné minden gyerek a különböző fejlődési szakaszokban. Én csak néhány éve tapasztalom, (hallomásból), meg látom is a környezetemben, hogy milyen cudarul kemény feldolgozni amikor kirepülnek.

Mi most a Tegyél le fázisban vagyunk.

Az elengedésről akarok majd írni. Nagy kérdés volt hogy írjam vagy ne írjam a blogba. Mostanra eldöntöttem, mivel a nagyján lehet túl vagyok, hogy leírom.

És még egy gyerekszáj tegnapról:
-Csak azt nem tudom, hogy a sárkánynak minek kell pont királylány? Mit csinál vele?
A kérdés kicsit váratlanul ért, nem is tudtam kapásból mit mondjak. Úgyhogy meg is válaszolta magának.
-Biztos takarítani.
-Hát, -mondom- lehet. Ennyiben maradtunk. Egyenlőre.

Mások varrták

Még az első kreatív blogtalálkozó után kérdezte Gina, hogy miért sírt a lányom olyan nagyon.
Ezért a babaházikóért. Págica hozta el megmutatni, egyébként Blanka lányának varrta. Vera meg egy 4,5 éves őszinte döbbenetével rögtön beleszeretett, de úgy igazából. A sírás meg annak szólt hogy ez bizony nem lehet az övé, ezt nem fogja megkapni.

Persze megbeszéltem Págicával, hogy valahogy neki is lehessen azért saját házikója. Kaptunk hamarosan levélben egy ilyen szépséget!!

Most szombaton is rengeteg pozitív élmény ért a közös varráson. Arról most csak egy kiragadott dolog.
Tombola nyereményem egy szép madárka volt.

Juhizzsal megbeszéltük hogy varrunk egymásnak sajátfestésű anyagból madarat. Igen, ő is varr, meg én is, aztán cserélünk. Határidő: 5 év. :-) Leírom ide is, hogy ne felejtsük el.