2011. november 8., kedd

Határtalanul 2011

Nem is tudom, ez már hanyadik Határtalanul, amire felmegyek. Most sajnos nem a Várban volt, (amit nem tudok megunni) hanem a XIII. kerületben, a József Attila Művelődési Házban. Kényszerhelyzet volt ez, a célnak megfelelt. Kicsit túl zegzugos volt, meg itt nyílván nem voltak betévedő turisták. Foltvarrók az ország minden részéből viszont igen. Magam részéről leginkább most ezért mentem. Találkozni, meg beszélgetni. Ez sikerült is, kellett is.

A tatabányai országos kiállítást szerintem meg annyira alaposan végignéztem, hogy lehet kicsit túltöltődtem. Talán ezért is, de most nem bogarásztam végig minden képet. A Jacquelin Heinz kiállítással meg úgy jártam hogy először csak bekukkantottam a terembe és megláttam egy nagyon finom fehér képet, némi sárga fával, sok sok tűzéssel. Nem mentem be.(elsőre) Komolyan megfordult a fejemben hogy nem is fogok. Kitehették volna a "következő képek a nyugalom megzavarására alkalmasak" sablon szöveget. Aztán persze megnéztem. Tényleg csoda. Mindenkinél szóba került.

Nincsenek megjegyzések: