2010. február 3., szerda

Januári UFO

Nálunk az UFOk (népszerű rövidítése az Unfinished object-nek) a szekrénytetőn laknak, ebben a dobozban. Vannak ott még más dobozok is, úgyhogy feliratoztam is. Ebből fogok befejezni egyet-egyet.
Magam részéről nem a megunás szokott a félbemaradáshoz vezetni. Meg nem is az, hogy a terv nem tetszik már. Sokkal jellemzőbb, hogy azért akad el a dolog mert a technikai kivitelezésbe valami hiba csúszott. Magyarul: nincs olyan szépen varrva, ahogy én azt szeretném. Persze akkor már egy csomó munka, meg alapanyag benne van.
Két dolgot lehetne csinálni normális módon.
Befejezni kis testi hibával és elfogadni hogy nem tökéletes. A következő meg majd jobb lesz. Na, ez nem nagyon szokott sikerülni.
Kibontani, szétvágni, módosítani a terven és csinálni belőle mást. Ezt se nagyon szoktam alkalmazni.
Az igazi Ufo nálam így képződik: Észreveszem hogy valami nem OK. Azonnal leállok a továbbvarrással. Száműzöm szegényt, hogy majd valamikor folytatom, mert az eredeti elgondolás jó volt.
Na, ezeket tettem ebbe a dobozba. Meg kiszabott dolgokat, amik arra várnak hogy varrjam meg őket. Ők még az elrontás előtti fázisban vannak. Várnak a sorukra. :-)
Iglicéhez jó sokan jelentkeztünk a nyilvános FEB-re. Van határidő meg sorstársak. Ez segít, hogy fogyatkozzanak azok az UFOk, ne szaporodjanak.

Sikerült is végeznem eggyel határidőre. Olyan pici, hogy nem is mutatom még. De indulásnak megteszi.

2 megjegyzés:

Vacskamati írta...

Neizélj már, muti! :D (Én egyelőre nem vagyok sikeres a játékban, további 3 ufót gyártottam.. :D)

Az is egy jó játék lenne, hogy mindenki berakná ilyen dobozokba az ufóit és egymás közt cserélgetnénk, hátha friss szemmel, kézzel valami egészen jó kis dolog születne belőle.. :D

ezkriszti írta...

Holnap mutatom. Rózsaszín, totál nem passzoló háttér előtt lett fotózva, telefonnal, vasárnap. Azóta készült hozzá még.
Biztos vagyok benne, hogy az igazi, évek óta Ufok-tól jó lenne így megszabadulni. Másnak nem tapad hozzá kudarcélmény. Ami pocsék múzsa.