Elkészült újra valami, teljesen. Nálam ez elég ritkaság, úgyhogy örülök neki.
Egy zsenilia neszeszer avagy bármitartó. Egy hasonlóban tartom az ollóimat és a zsenilia vágót. Csak az sokkal színesebb.
Maga az anyag már egy éve elkészült. Nem voltam teljesen elégedett vele, ezért UFO állapotba került. Egy próbát megér alapon befestettem és sokkal jobb lett.
Aztán azt hittem párna lesz belőle. Végül e mellett a neszeszer fazon mellett döntöttem. Egy hónapja már ki is volt szabva. (A mellette levő fedlap még nincs készen.)
Sokáig tanakodtam mivel szegjem körbe. Ferdepánttal, (mivel íves) de a színnel vacakoltam sokat. Szerintem túl sokat is.
Itt van készen, a maradék anyaggal, amiből még bármi lehet. És idővel lesz is.
Itt egy közeli kép. A cérna műszálas. A procion nem hazudik, vagyis nem fogta be, de ez most még jól is jött.
A végeredménnyel elégedett vagyok, kinézetre is, meg kidolgozottságra is.
Sikeres UFO eltüntetésnek nyilvánítom és elküldöm áprilisi FEB-re. (is)
Málna, eper
12 éve
6 megjegyzés:
Jól illik hozzá a szegély színe.
Amikor hozzápróbáltam először, 2 centi szélességgel valahogy sok volt. 7mm-es szegélyként meg jó. Ehhez kell a rutin, gondolom.
Jó lett.
csini :-)
A múlt héten kaptam egy spéci zseníliavágót, nagyon szeretném kipróbálni... csak még nem volt időm rá :o((
Nagyon tetszik a neszid! :o)
Én is örülök neki.
Abile! Szeretni fogod.
Megjegyzés küldése