2010. június 1., kedd

Csipkék és vuduzás

Ma csipkerendszerezés volt a soros program. :-) Kaptam sok- sok régi csipkét. Mindenfélét. E téren mindenevő vagyok. Tetszik a horgolt is, meg a rece is, meg az is amit nem is tudom hogy csinálnak.
Azt se bánom ha megsárgult vagy elszakadt. Látom benne a sok-sok kézimunkát meg azt hogy nem szekrény mélyén kéne lapulniuk. Szedtem már fel kuka mellől patyolatfehér, tiszta, hibátlan horgolt csipkefüggönyt. Képtelen voltam otthagyni. Szóval a csipkéknek nagy barátja vagyok, főleg ha hasznosítani is tudom, amíg meg nem, addig szívesen megőrzöm.

Méret szerint rendszereztem őket. Tenyérnyiek, kb. 30cm-ek, meg a nagyobbak. Külön kupac volt a picit sérültek vagy kicsit foltosak. Ezeket külön teszem, mint átfesthetők. A nagyon szakadtakat sem tudom kidobni. Ezek lesznek az akár ollóval szétvágható kategória. Típusonként külön kerülnek majd átlátszó zacskóba, aztán vissza a csipkés dobozba.

Az egyik annyira finom és ép hogy már tudom is mi lesz belőle. Vagy doboztetőre dísz vagy kap egy külön keretet. Már csak egy szép anyagot kell hozzá találnom, ami kiemeli. Egy másik is elindult a felhasználás útján, abból falikép motívum lesz, a háttéranyag már meg is van hozzá, meg a téma is.

Megint mutatok egy hangulatképet ma délelőttről.

Vuduzás.
Tudom, hogy sokan szeretnének ilyen kreatív műhelyt, ahol azt csinálhatnak amit szeretnének és olyanná alakítják ahogy ízlésük diktálja. Meg persze az is realitás hogy nem mindenkinek lehet. Főleg ahol kevés a hely.
Én most annyira örömmel osztom meg hogy nálunk megvalósulni látszik a dolog. Épp csinálom és dolgozom érte.
Úgyhogy az irigységet megértem, csak az lenne jó ha az erre járó olvasók a számtalan gombostűjüket nem valami vudu varázslatban gondolnák hasznosítani.
Ugye nem leszek a dögöljön meg a szomszéd tehene mentalitás áldozata? ÁÁÁ biztos nem! :-) Az teljesen idegen a kreatív/kézműves/alkotó/álmodozó -lehet tetszés szerint választani- emberektől. Ezt mondjuk komolyan is gondolom.

9 megjegyzés:

Monika írta...

Ó,mennyi gyönyörű csipke!na!Öbeléjük én is szerelmes vagyok!
Én nagyon örülök,hogy lesz műhelyed,mert te ki is fogod használni igazán!!!!

Julcsi írta...

Az enyémek is köztük vannak?;-)
És varrni is tessék ám, ne csak simogatni, mert jövő hét az jövő hét!!!!!!!

Julcsi írta...

Bocsi! Most nézem, hogy még csak utána. De akkoris!!!!

zazálea írta...

Én azért is olvasom, mert arra gondolok, milyen jó a Krisztinek, ahogy rendezgeti a kis kuckóját, biztosan nagyon örül, ez látszik a képeken, és ha majd egyszer nekem is lesz, akkor visszakeresem ezeket a bejegyzéseket, hasznosítom a látottakat.
Nincs vuduzás, csak együtt-öröm.

Aledi írta...

Jaj, már hogy lenne vuduzás :) Már csak azért sincs, mert tudom egyszer nekem is lesz saját kis műhelyem. Kell, hogy legyen, mert nagyon vágyom rá :)
Jó nézni, ahogy belakod, ahogy örülsz neki.

Csilla írta...

Én is veled örülök és én is hiszem, hogy az én műhelyem is egyszer szépen el lesz rendezve, és átlátható lesz benne minden, a helyiség meg van csak kupi van benne mert se nagy asztal se tároló helyek, de majd egyszer. Én is készülök majd ilyen csipkéket hasznosítva egy fehér crazyt csinálni, majd egyszer ha lesz időm.

ezkriszti írta...

Jól van, megnyugodtam. Továbbra is fogok időnként lelkendezni és tudom hogy nem értitek félre. :-)
Julcsi, igyekszem varrni is.

F.Gina írta...

Azért az SI faktor is működik, de hát nőből vagyunk, kérem szépen :))
De persze veled örülünk !

Vacskamati írta...

:)) Én a haladós képeknek örülök! (Hjaj, az a gyönyörű hímzett ágytakaró!!) És már alig várom a csipkehasznosító projectjeidet.. mostanában nekem is sokat forog ekörül az agyam.
Jó lett a párna. :)