2009. november 18., szerda

Festettem - Szokatlant

Első próbálkozásom a selyemfestéssel.
A hernyóselyem az anyagok királynője. Pont.
Kezdetnek két áttetszően vékony sálnak álltam neki. Majd lesz jobb kép is, de már nagyon akartam mutatni, mert imádom az eredményt!

Az elsőnek egy hosszú fazont gondoltam, amiben türkizkék és türkiz-zöld kavarog, középen elég sok fehérrel. Na ebből messze nem az lett, amit elképzeltem. De mit bánom én!

Majd mutatom felvéve is.

A másik egy kis négyszögletes. 45*45cm. Itt biztosra mentem. Sárgához tettem a pirosat. Összefutnak majd itt-ott. Elronthatatlan. Be is jött. Kap majd egy méltóbb fotót.
Persze ha már be volt keverve a festék a selyemhez, kipróbáltam valami újat is. Ezzel lehetne gyapjút is festeni. Az nincs otthon. Más, állati eredetű burkolat???
Toll!! Az se volt otthon korábban, de barátnőméktől szereztem fehér (közönséges tyúk) tollakat kipróbálásra (merthogy előre elterveztem az akciót). Megmártottam a türkizben. Először semmi különös, de aztán csak elkezdett szinesedni.

A tollak hátterének pedig egy frissen festett zseníliát választottam. Sárga aprómintás anyagból és régi, meggyengült lepedővászonból készült még tavaly.
Gondoltam annó, zsenilia köztes rétegnek pont jó lesz. De ahogy bolyhoztam nekem szürkés, koszos hatásúvá vált. Nem volt poros, de annak látszott, úgyhogy ment a szekrény mélyébe. Most meg kapott színt. Persze jó sok festéket felvett a több réteg miatt, de nem bánom, mert tetszik.
Meg is fogalmazódott bennem a gondolat, hogy lassan egy ágytakarót is kezdek apránként. Semmi különös. Blokkokból fog állni, lesz benne némi zsenilia is, de nem az egész és nagyon szép lesz. Ennyi eddig a terv. Készült még 3 póló is. 2 nekem, egy Verának. Jók lettek, majd azokat is mutatom. Meg mindig lesz festéskor értékelhetetlenül gyenge kategória is, már látom. Biztos az egyensúly miatt. De sebaj, majd mennek újrafestésre vagy tanulságnak.

13 megjegyzés:

Marika írta...

Jaaj de szépek a piros sárga, nagyon tetszik .
Nem tudom mi oknál fogva "kivagyok rekesztve " nem jelenik meg az olvasóimnál a bejegyzésem .
El piszkáltam valamit??? HMMM.
Ha valaki tud segíteni, megköszönöm!

kastanie írta...

Hurrá:-)

ezkriszti írta...

Marika! Itt látszik a hozzászólásod.

És köszi!

Marika írta...

Amit még 6 napja írtam de az új bejegyzésem nem:(

ezkriszti írta...

Tényleg a 6 napos van kint. Közzétetted biztos? Nincs a piszkozatok között?

gubike írta...

Minden nagyon gyönyörű, de főleg a selymek!

Polyák Ildikó írta...

Jól sikerültek, és ezerszer szebb a selyem, mint a pamut:)

Zelnice írta...

az a türkiz....azt elfogadnám!

ezkriszti írta...

Én is elkezdtem mindenféle selyem dolgok után vágyakozni.

Kicsoda írta...

nagyon szepek!!! kivancsi vagyok rajuk, hogy eloben milyenek, en ui nem igen szeretem a selymet, most dolgozom rajta:-)
ps: aszoelleneoroz proici:-)

cicó írta...

A selymeknek hihetetlenül szép szinei lettek, gratula:)

Névtelen írta...

Kriszti ez túl szép ahhoz, hogy szétvágd. Egyáltalán. az az érzésem, hogy ez mindenhez túl szép. Már a hozzávaló itt van a szekrényben, de majd egyszer ha nagyon jó kislány leszek, felveszek valami szebb ruhát, elmegyek a fodrászhoz, és csak utána fogom megfesteni.

ezkriszti írta...

Kösz, Cicó!

ÓÓ, szerencsére ezt nem kell szétvágni. Kár hogy nincs grammos mérlegem. Most azt tippelem, 10 gr az egész.